Trump átkeresztelné a mesterséges intelligenciát szuperintelligenciára
Donald Trump amerikai elnök az ENSZ Közgyűlésében elmondott beszédében bejelentette, hogy a továbbiakban szuperintelligenciának, rövidítve SI-nek nevezi a mesterséges intelligenciát. Az elnök szerint ez sokkal pontosabb kifejezés, mint a mesterséges intelligencia.
A bejelentés előtt a Fehér Ház megkérdezte Trump követőit az elnök Truth Social közösségi oldalán, mire nevezzék át az MI-t. Két, egymáshoz nagyon hasonló opciót adtak meg: super intelligence, azaz szuperintelligencia, és superior intelligence, azaz felsőbbrendű vagy legfelsőbb intelligencia. Más Trump-posztokban az extrém, avagy szélsőséges intelligencia kifejezés is előkerült.
Trump közlése szerint ettől a ponttól az Egyesült Államok minden dokumentumában SI-ként hivatkoznak majd a mesterséges intelligenciára, és reményei szerint a világ más részein is alkalmazni fogják az új kifejezést. Egyelőre nem világos, hogyan és mikor vezetik be hivatalosan az SI-t a hivatalos szövegekbe.
Az elnök az ENSZ-ben is megismételte, hogy nem kellene lassítani a mesterséges intelligencia fejlesztésén. Mint fogalmazott, nem fogja elfojtani valaminek a növekedését, ami nagyobb lesz, mint az ipari forradalom, és az Egyesült Államoknak nyernie kell ezen a területen.
Trump néhány nappal korábban a Truth Socialön azt írta, új mesterségesintelligencia-tanácsadót, úgynevezett MI-cárt akar kinevezni, és létrehozna egy MI-munkacsoportot is.
Washingtonban a politikusok szeptember első heteiben hirtelen ráébredtek arra, hogy milyen nagy veszélyt jelent a szabályozatlan mesterséges intelligencia, miután az MI-cégek saját fejlesztői egymás után kezdték el kongatni a vészharangot, hogy éppen most dől el az emberiség sorsa, és a szabályozatlan fejlesztés lesz a vesztünk.
Vannak szkeptikusok is: a 2008-as pénzügyi válságot megjósoló Steve Eisman szerint az MI-ben érdekelt cégek érdeke csupán pánikot kelteni a mesterséges intelligencia biztonságával kapcsolatban.