A királyok legfélelmetesebb fegyvere a nyakukra növő nemesek ellen: a vendégeskedés
A középkori uralkodók gyakran nem hadsereggel, hanem vendégeskedéssel tartották kordában a túl nagyra törő alattvalóikat. Egy jól időzített királyi látogatás ugyanis anyagilag is megtörhette a nemeseket, miközben az uralkodó saját szemével mérhette fel erődítéseik és seregük erejét.
A kora középkorban szinte teljesen eltűnt a pénz használata, az áruszállítás pedig nehézkes volt. A Meroving és Karoling királyok ezért inkább házhoz mentek a jussukért: itineráns, azaz vándorló udvartartással járták a birodalmat, nem volt klasszikus fővárosuk vagy királyi székhelyük. A korabeli jogrend ismerte a gistum (elszállásolás), a fodrum (takarmányozás) és a servitium regis (szolgáltatások a királynak) fogalmait, amelyek a helyi nemeseket a király és kísérete ellátására kötelezték.
E kötelezettségek határait azonban semmi sem szabályozta. Ferrières apátja, Lupus 845-ben arról panaszkodott, hogy Kopasz Károly látogatása után egész télen át éheztek a szerzetesek, mert a királyi udvartartás kiürítette a kolostor pincéit és raktárait. A német-római császárok nemegyszer politikai célra használták a vendégeskedést: ha egy tartomány grófja lázadozni kezdett, elég volt egy közeli apátságba vonulni az egész udvarral, pár hét alatt felették a környék takarmányát és gabonáját, a grófnak pedig esélye sem maradt serege összeszedésére.
A példa ragadós volt: érsekek, püspökök, grófok is rászoktak, hogy legalább az év egy részében vendégeskedésből tartsák el magukat. III. Sándor pápa szigorú szabályokat hozott: egy érsek legfeljebb 50 lónak kérhetett ellátást, egy püspök 30 lónak takarmányt, a vadászokat és solymászokat nem kellett ellátni, egy főesperesnek pedig 7 lova etetésével kellett beérnie, pénzben nem kérhette az ellátmányt.
Földnélküli János angol király csúcsra járatta a rendszert. Folyamatosan úton volt, gyakran bejelentés nélkül érkezett azokhoz, akikről fenyegetést sejtett, így megdézsmálta tartalékaikat, és felmérhette erődítéseiket. A kincstárnak tartozókhoz azért ment, hogy megbizonyosodjon: valóban nem tudnak fizetni. Kiterjesztette a gistum hatáskörét, emberei a királyi kastélyok ellátására is elvárták az ellátmányt, amiért elméletben a kincstár fizetett, de nyomott áron és késve. Az angolokat külön feldühítette, hogy a király flamand és brabanti számszeríjászait is nekik kellett etetniük. A Magna Chartában a nemesek kikötötték: azonnali fizetség nélkül nincs ellátás.
Az Árpád-házi uralkodók is utazó udvart tartottak. A király ellátásának neve ius descensus volt, amely a főurakra is kiterjedt. Előfordult, hogy a vendégek a szokásosnál többet követeltek, fegyverrel kényszerítették ki akaratukat, vagy mentességgel bíró helyeken szállásoltatták el magukat – ezt nevezte a jog descensus violentusnak. Az Aranybullában a kisnemesek ragaszkodtak hozzá, hogy ellenszolgáltatás nélkül ne kelljen senkit elszállásolniuk.
A pénzgazdaság fejlődése és a bürokrácia hatékonysága ellenére a királyi vendégeskedés nem szűnt meg. I. Erzsébet három évszázaddal Földnélküli János után a leghatékonyabban használta politikai eszközként. A királyi kincstár gyakran rosszul állt, így a nyári udvarzárás segítség volt, a látogatások idején pedig elvárták a szórakoztatást. Edward Seymour, hogy visszanyerje a királynő kegyét, hatalmas báltermet és mesterséges tavat építtetett, minden éjjel tűzijátékkal szórakoztatta őt, ám anyagilag tönkrement. Edward Rookwood Kelet-Angliában fogadta az udvart, de pápista nézetei miatt börtönbe került, vagyona a koronára szállt, ő maga az adósok börtönében halt meg. Unokája részt vett a lőporos összeesküvésben.
XIV. Lajos radikális újítást vezetett be: nem ő ment az alattvalókhoz, hanem elvárta, hogy azok jöjjenek hozzá. A francia udvar állandó helye a versailles-i kastély volt, ahol a király gondoskodott vendégei ellátásáról. Aki nem jelent meg, arra a király azt mondta: „Je ne le vois point”, és nem remélhetett előrejutást. A pompát kedvelő uralkodó mellett a nemeseknek a legutóbbi divat szerint kellett öltözniük, drága ékszereket hordaniuk, menő lovas kocsival érkezniük. A szállás huzatos, hideg és kényelmetlen volt, így sokan házat építtettek Versailles-ban. A király hetente háromszor esti szalonokat tartott, ahol bassette, lansquenet és pharaon játékok folytak óriási tétekben. Aki nyert, annak még drágábban kellett megjelennie legközelebb; aki veszített, egy napon belül rendeznie kellett tartozását. A nemesek vagyona nehezen volt készpénzzé tehető, így kölcsönt vettek fel bankároktól, jelentős kamattal és birtokaik elzálogosításával. A király végül királyi járadékkal vagy adósságaik elengedésével magához kötötte őket. Ezzel a királyi vendéglátással sikerült végleg felszámolni a feudális rendszert Franciaországban.
