Orbán svájci szállása éjszakánként 1,5 millióba került, Havasi: ilyenek az árak

által Christian M.
Orbán svájci szállása éjszakánként 1,5 millióba került, Havasi: ilyenek az árak

Közel 20 millió forintba került Orbán Viktor davosi szállása

Kimagasló összeget fizetett a magyar delegáció a januári davosi Világgazdasági Fórum idején a svájci szállásért. A kilencfős delegáció elszállásolása három éjszakára közel 20 millió forintba került, Orbán Viktor lakosztálya pedig éjszakánként 1,5 millió forint volt.

Az adatok egy közadatigénylésből derültek ki, amelyet Hadházy Ákos nyújtott be. A független képviselő januárban fordult a Külgazdasági és Külpolitikai Minisztériumhoz, de választ nem kapott, ezért pert indított. Az adatokat végül a tárca jogutódja, a Külügyminisztérium adta ki.

A számla végösszege bruttó 48 530 svájci frank volt, ami a januári árfolyamon számolva meghaladja a 20 millió forintot. A tételek között szerepeltek a hotel két Michelin-csillagos éttermében elfogyasztott étkezések is, összesen csaknem 1,8 millió forint értékben. A szobákba rendelt italok és rágcsálnivalók mintegy 89 ezer forintba, a mosodai szolgáltatás pedig 125 ezer forintba került.

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az RTL Híradónak azt nyilatkozta, hogy minden delegáció ennyi pénzért tudott megszállni, mert „Svájcban a davosi fórum idején ilyenek az árak”.

Az RTL gyűjtése szerint azonban más delegációk jóval olcsóbban foglaltak szállást. Argentínában botrány tört ki, amiért az elnök éjszakánként 620 ezer forintért szállt meg a fórum idején. Dánia 132,8 ezer forintos szobát foglalt, de az utolsó pillanatban lemondta az utat, mert ezt is túl drágának találta. Bermuda miniszterelnöke éjszakánként 62 ezer forintot fizetett, a michigani kormányzó szállása pedig 59,1 ezer forintba került.

Orbán Viktor szobája a zürichi The Dolder Grand Hotelben éjszakánként 1,5 millió forint volt. Hadházy Ákos az RTL-nek arról beszélt, hogy egy ország miniszterelnöke egy normális szobában is tudna aludni, és semmi szükség nem lenne 1-200 négyzetméteres lakosztályra komornyikkal.

Ezt is kedvelheted