A föld alatti vízkincs kiaknázása: Kovacsics Imre javaslatai a vízhiány megoldására
Kovacsics Imre, a Magyar Fürdőszövetség volt alelnöke és a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke, hangsúlyozza, hogy Magyarország gazdag föld alatti vízkincsben, amelyet eddig nem használtunk ki megfelelően. A szakember több mint huszonöt éve foglalkozik a termálvízzel, és folyamatosan próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy az ország alatt rejlő vízkészlet rendkívüli értéket képvisel, amelynek összetett kihasználása szükséges lenne az ország gazdaságának fellendítésére és környezeti problémák kezelésére.
Kovacsics tapasztalatai szerint a jelenlegi vízgazdálkodási gyakorlatok túlságosan a felszíni vízekre fókusznak, miközben a föld alatti vizek jelenthetik a megoldást a tartós vízhiányos helyzetekben. A közelmúlt hírei, mint a több ezer ember ivóvíz nélküli maradása Szentendrén, alátámasztják az ilyen megközelítések sürgősségét.
A szakember elmondta, hogy Magyarország vízügyi készletei több mint nyolcvan százalékban édesvízi „tengereken” alapulnak, amelyek különböző mélységekben helyezkednek el. Kovacsics szerint a föld alatt elhelyezkedő víztárolók különböző ásványi anyagokat és hőmérsékletű vizet tartalmaznak, melyek évmilliók alatt halmozódtak fel. E vízkészletek kiaknázása érdekében javasolja, hogy a kormány egy átfogó koncepciót dolgozzon ki, amely lehetővé tenné a termálvíz széleskörű felhasználását, beleértve az energetikai, mezőgazdasági és turisztikai célokat is.
Kovacsics említi, hogy az ötvenes évektől a kutatások nagy része a fosszilis energiahordozókra terjedt ki, melynek következtében több ezer kémlelő kutat fúrtak az országban, amely lehetőséget biztosít a víz felszínre hozatalára. Jelenlegi jogszabályok szerint azonban, ha valaki termálvizet használ energetikai célokra, azt a vizet egy másik vízzáró rétegre kell visszanyomni, ami nem feltétlenül a leghatékonyabb megoldás. A szakértő javasolja, hogy ezt másképp kellene kezelni, például a használt víz mesterséges tavakba vezetésével, ahol az esővízzel keveredve segíthet a természetes ciklus fenntartásában.
A mezőgazdaság terén Kovacsics hangsúlyozza, hogy a mesterséges tavakból nyert ásványi anyagokban gazdag víz segíthetne a termőföldek öntözésében, különösen a száraz időszakokban. A homokhátsági területek öntözése magas minőségű zöldségeket és gyümölcsöket termelhetne, besegítve ezzel az alföldi elsivatagosodás megállításába is.
A turizmus terén a gyógy- és termálvizek felhasználása ma is jellemző, ám Kovacsics véleménye szerint egyedi, speciális központok kialakítása lenne szükséges, hogy a vendégek minden igényét kielégíthessék. Az ásványvíz piacon is potenciál rejlik, a magyar ásványvizek nemzetközi versenyképességét érdemes lenne kiemelni, hiszen a legtöbb jelenlegi ásványvíz olasz vagy francia forrásból származik.
Kovacsics Imre csalódottságát fejezi ki a rendszer iránt, amely eddig nem segítette elő elképzelései megvalósítását. Úgy véli, hogy egy jó csapatra van szükség a rendszer kiépítéséhez, amelyben jogászok, szakemberek és a Magyar Tudományos Akadémia tagjai is részt vennének. Meggyőződése, hogy az Európai Unió is támogatná a vízgazdálkodással kapcsolatos kezdeményezéseket, mivel ezek szorosan kapcsolódnak a környezetvédelemhez és a megújuló energia felhasználásához.
Kovacsics példázza, hogy a helyettes számításai szerint akár ezer mesterséges tavat is létrehozhatnának két éven belül, öt éven belül akár tízezret, amellyel jelentősen javíthatnák Magyarország vízgazdálkodását és éghajlati állapotát. E javaslatok megvalósítása érdekében elkötelezettséggel és biztos támogatással a jövő vízkincse sokkal értékesebb lehet, mint a föld alatt rejtőzködő kincsek.
