Tököli erdőben találták meg az eltűnt budapesti gimnazista holttestét

által Christian M.
Tököli erdőben találták meg az eltűnt budapesti gimnazista holttestét

Tökölön találták meg az október elején eltűnt 18 éves budapesti gimnazista holttestét

Holtan találták meg azt a 18 éves budapesti gimnazistát, aki október 6-án tűnt el Zuglóból. A fiú a BVSC teniszezője volt, a klub vasárnap megerősítette a halálhírt. A pmonline.hu szerint Tökölön, a Csépi úti HÉV-átjárónál találtak rá.

A kutatásban részt vett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is. Facebook-oldalukon azt írták, hogy nagyjából egy hete kapcsolódtak be a keresésbe. Akkor a rendőrség koordinációjával, a család, a barátok és a helyi polgárőrök bevonásával egy nagyszabású területkutatást hajtottak végre, de az nem vezetett eredményre. Az elmúlt napokban az időközben beérkezett és elemzett újabb információk alapján egy néhány hektáros területre tudták szűkíteni a keresést, és ezt a részt szombaton vizsgálták. „A történet sajnos tegnap a legrosszabb forgatókönyvvel zárult. Megtaláltuk az eltűnt fiatalt, de sajnos már nem lehetett rajta segíteni” – írták.

A rendőrség az Index kérdésére azt közölte, hogy szombaton kaptak egy bejelentést, amely szerint Tökölön egy eltűnt személyt holtan találtak. „Az eltűnt férfi mobiltelefonjának cellainformációi a bejelentésben megjelölt címre korlátozódtak. A helyszínen egy életjelet nem mutató férfit találtak, akinek ruházata megegyezett a körözésben szereplő személyleírással” – írták. Az ügyet a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Ezt is kedvelheted