Apám könyvtára – Ragnar Helgi Ólafsson részletei
Ragnar Helgi Ólafsson elhunyt apja négyezer kötetes könyvtárának felszámolására szánja a hétvégét, de hamar ráébred, hogy ez a vállalkozás naiv elképzelés. A könyvek világába való belemerülés során különböző kérdések merülnek fel benne: valóban eljárt-e az idő a könyvek és a könyvtárak felett? Minden kötetnek saját, különleges illata van? Mi köti össze a régi történeteket a modern világgal? Hogyan tudjuk elengedni azokat, akiket szerettünk? Ahogy a rendrakás egyre inkább gyászmunka és szellemi utazás lesz, a melankólia és a humor párosítása egy különleges könyvet eredményez, amely a családi és irodalmi örökségről, valamint az emlékezés és veszteség folyamatáról szól. Ólafsson írásai Borgest idézik, aki a könyvtárak és az emlékezet mestere volt.
Az antikváriumban, ahol a könyveket gyűjtik, a szőnyegre végre ráférne a takarítás, miközben az öccsével együtt áthordják a könyveket az autóból. A dobozok, mint fehér, üres lapok, sorakoznak a polcon, és az antikvárius, mielőtt elköszön, felírja a telefonszámát azzal a megjegyzéssel, hogy értesíti, ha netalántán felfedezik a híres Guðbrandur-féle Bibliát. A válasz kicsit szkeptikus, mivel az ő családjukban már megtartották a fakszimile kiadását.
Pár nappal később a telefonhívás megérkezik: az antikvárius egy könyvre hivatkozik, amelyet korábban bejegyeztek, és felfedeznek egy példányt a Cordából. A könyv ajándék lesz, amely a nagyszülőktől örökölt könyvek értékéhez mérhető.
Az író egy néptörténet feldolgozása során elmeséli, hogy a környéken gyerekek eltűntek és álfok váltotta fel őket. A történetek megörökítik az emlékezetet, és lassan rámutatnak arra, hogyan kötődnek a tárgyakhoz és az emberekhez.
Egy ciprusi barátja tanácsát követve figyelmet fordít arra, hogy alaposan szemügyre vegye a könyveket. A látvány, a szag, a lapozás hangja mind-mind emlékekhez kötődnek, és a tárgyakra fűzött láthatatlan szálakat úgy kell elengedni, hogy a szívét és a lelkét is belehelyezze az aktusba.
Ólafsson bölcs szavakkal figyelmeztet: a könyvekben ott rejlik az élet tudással teli pillanata, amelyet nem szabad könnyelműen kioltani, hiszen az emlékek megőrzése nemcsak az élet, hanem a halhatatlanság szempontjából is kulcsfontosságú. A könyvek nem akarnak égni; sok küzdelem árán lehet csak őket lángra lobbantani, és a könyvek megmentése nemcsak külső, de belső utazást is igényel.
Mindeközben az apa állapota romlik, és az utolsó szavakat nehezen gépeli be, amit unokájának, Unának szánt. Az a könyv, amely az utolsó lesz és a jövő generációinak szól, befejezetlen marad, hiszen úgy tűnik, a szavak most már különös módon hiányoznak a kötetből.
Következtetés
Ragnar Helgi Ólafsson könyve nem csupán a könyvek elképzelhetetlen világát rajzolja fel, hanem az emlékezés, a kötődés és az elengedés fájdalmát is. Minden lap egy újabb utazásra hív, ahol a múlt és jelen határvonalait kutatva találunk megoldásokat a személyes veszteség feldolgozására.
