A szörnyeteg, aki nem hagyja magát eltörölni
Marilyn Manson, polgári nevén Brian Warner, 2026. július 6-án Sevillában adott koncertje nagyszabású és teátrális bemutatkozást kínált, amely minden kétséget kizáróan megmutatta, hogy a zenei színtér egyik megosztó alakja nem hajlandó eltűnni. A Soroksári úti villamosmegálló előtt tapasztalt feketepiac és a Budapest Park tömegei között nehezen lehetett volna elképzelni, hogy Manson az eltörléskultúra legmélyebb bugyraiból tér vissza; a zaklatási és bántalmazási vádak, amelyeket korábbi élettársa, Evan Rachel Wood és más nők fogalmaztak meg, igencsak súlyosnak tűntek.
Ezért is volt meglepetés, hogy ahelyett, hogy bocsánatért esdeklőfélben múltba menekült volna, Manson egy újonnan szerveződött zenekarral, amelynek tagjai a zenei ipar veteránjai lettek, tért vissza. Az európai turné keretein belül Manson éppen azt mérte, hogy a színpadi mítoszát sikerül-e megőriznie, vagy a vádak és az idő múlása végleg megsemmisítette azt a karaktert, amit több mint harminc év alatt épített fel.
A koncert kezdete felemelő és sötét ízelítőt adott, amely a Bauhaus klasszikusának, Bela Lugosi’s Deadnek a nyomdokain készült. A várakozás azonban nem tört meg, hiszen a rajongók egy erőteljes, intenzív élményre számítottak, és Manson, elmozdulva az árnyékától, megerősítette jelenlétét a színpadon.
A fellépéshez mögötte álló zenekar hihetetlen profizmusának is nagy köze volt. Ezen a ponton a popkultúra érdekes csavara bontakozott ki, hiszen Manson annak idején újságíróként próbálta betörni magát a zeneiparba, Trent Reznor interjújával. Ma viszont komoly nevek, mint a zeneszerző-producer Tyler Bates és a hardcore színtérből érkezett Reba Meyer (Code Orange) alkotják a háta mögött álló csapatot, ami igen figyelemreméltó.
Bár a 2026-os turnén már nem játszottak Bates és Meyers, az érkező új zenészek egy pillanatra sem csökkentették a produkció színvonalát. Tim Sköld, a KMFDM és Shotgun Messiah korábbi tagja, valamint Nick Annis (ex-Dorothy) gitározott, és közreműködésük révén a helyszín hangrendszere ritkán hallható tisztasággal és erejével bírta el a bemutatott dalokat.
Ha a zenekar nem emeli a színvonalat, a koncert könnyen átlépheti a paródia határát. De a jó zenei alapoknak hála a régóta várt slágerek nem öregedtek meg, hanem robbantak a színpadon.
Az est folyamán Manson egyfajta távolságtartást mutatott, ami eleinte zavaróan hatott. A dalok között tett ritka köszöntések, mint például a „Budapest! F*ckin love you!”, alig teremtették meg a kapcsolatot a közönséggel. Ezt a távolságot a koncert közepén a közönség érzékelte, és a műsor félidőjére a színpad és a székek között kimondottan hideg volt a levegő.
Ez a feszültség a The Dope Show alatt észrevehetően enyhült, miután Manson hirtelen megállította a dalt, hogy kétperces monológot tartson a szerhasználat és a tudatmódosítás ellentmondásos filozófiájáról. Manson odaadása ebben a pillanatban megint csillogóvá tette a koncertet, ami előre mozdította az eseményeket. Innentől a show nem ismert megállást, a publikumnak több új dalt is bemutattak, köztük az augusztusban érkező új album Exit Woundját is.
A koncert végén, miután megszólalt a Sweet Dreams, Manson felvett egy ikonikus kalapot és a mOBSCENE is felcsendült. A védjegyévé vált mankó és a hatalmas tömeg közepette a visszatérés nagy pillanata tökéletesen zárta le az este eseményeit. Manson láthatóan értékeli a saját mikrouniverzuma érinthetetlenségét, és világosan megmutatta, hogy még a legnagyobb botrányok után is elpusztíthatatlan ikon marad, aki képes megtölteni a Parkot. A koncert éppen ezért bizonyította, hogy Manson továbbra is egy szörnyeteg, aki sehol sem hagyja el magát – a helyét a zeneiparban azonban már soha nem nyerheti vissza.
