Tóth Máté a Mi Hazánk alelnöki posztjáért indul, ami összeférhetetlen a Médiatanács-tagságával
Kedden az Országgyűlés megválasztotta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjait. A testületbe bekerült a Mi Hazánk által jelölt Tóth Máté is, aki azonban korábban bejelentette, hogy indul a párt egyik alelnöki posztjáért a szombati kongresszuson.
A médiatörvény szerint a Médiatanács tagságával összeférhetetlen párt országos vagy területi szervezetében betöltött tisztség, továbbá a tag nem folytathat pártpolitikai tevékenységet, és párt nevében nyilatkozatot nem tehet.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és frakcióvezetője arra a kérdésre, hogy mi történik, ha Tóth Mátét megválasztják alelnöknek, azt mondta: párttisztség elnyerése esetén Tóth Máté le fog mondani a médiatanácsi tagságáról, „hogy még nagyobb szappanopera legyen ebből a Médiatanácsból”. Hozzátette: végeredményben Tóth Máté döntése, hogy a kettő közül melyik tisztséget választja, de ő azt ambicionálja, hogy a Mi Hazánk alelnöke legyen.
Az energiajogászként ismert Tóth Máté azt nyilatkozta: mindenképpen versenybe száll az alelnökségért, és ha megválasztják, Toroczkai Lászlóval és a frakcióval egyeztetve dönti el, melyik tisztséget választja. Szerinte mindkettő mellett szólnak érvek, ugyanakkor úgy látja, hogy a Médiatanács elnökének és tagjainak választása során történtek, valamint a megválasztottak személye alapján a testületi munka „nagyon súlyosan politikáról, a politikai beavatkozás szándékáról szólna”, ezért a mérleg jelenleg a párttisztség felé billen.
A parlament kedden Polyák Gábort választotta meg az NMHH Médiatanácsának elnökévé. Rajta kívül a Tisza Párt jelöltjeit, Bencsik Mártát, Bodrogi Beát és Nagy Krisztinát is a testület tagjává választották. A Mi Hazánk jelöltje, Tóth Máté kevesebb támogatást kapott, de 171 igen, 9 nem és 7 tartózkodás mellett őt is megválasztották.
A KDNP és a Fidesz jelöltjeit viszont nem szavazta meg a parlament. Pindroch Ferencre, a KDNP jelöltjére csak 78-an szavaztak igennel, és 84-en nemmel, 18-an tartózkodtak. Szabó László, akit a Fidesz jelölt, 72 igent és 95 nemet kapott 16 tartózkodás mellett.
A szavazás után az ellenzéki pártok elítélték a történteket. A Fidesz szerint „tiszás kommunista tempó” az, hogy a kormánypárti képviselők nem támogatták a jelöltjüket. Szentkirályi Alexandra, az Országgyűlés Művelődési Bizottságának fideszes elnöke szerint a demokratikus és független működést az biztosítaná, ha egy ilyen testületbe minden párt delegálhatna tagokat. Úgy fogalmazott, ezzel világossá vált, hogy „a demokrácia, a jogállam csak cirkusz és színház, a valóságban csak önkényuralmát építi”. A KDNP részéről Latorcai Csaba, a párt ügyvezető alelnöke a szavazás után elfogadhatatlannak tartotta a történteket. Azt mondta, a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy a frakciók jelöltjeit, akiket előzetesen a bizottság támogatott, a parlamenti szavazáson elutasították volna. Szerinte teljes káosz alakult ki a Tisza-frakció körében a voksolás alatt.