Még Hunyadi Jánost is könnyen kiradírozhatták volna a propagandisták a nándorfehérvári csata történetéből
A mai napig megkérdőjelezhető a nándorfehérvári csata narratívája, hiszen a középkorban már léteztek olyan propagandisták, akik befolyásolták az események emlékét. Az 1456-os csata a magyar köztudatban óriási sikernek számít, amely hosszú időre megállította az oszmán hódítást, Hunyadi János nagyságát és önfeláldozását hirdeti, s persze a déli harangszó is ennek köszönhető. Pálosfalvi Tamás történész, az ELTE BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa szerint fontos, hogy ismerjük a csata alternatív megközelítéseit is, a nemzet mitológiájának lebontása nem szükséges.
Az, hogy a magyar sereg megvédte Nándorfehérvárt, nyilvánvaló, de annak leírása a források sokfélesége miatt nem egységes. Pálosfalvi rámutatott arra, hogy a krónikások és a későbbi történészek által leírt események gyakran eltérnek egymástól, és ezek tisztázása nem mentes kockázatoktól. A történész megjegyezte: „Dugovics Titusz története az intés, amely figyelmeztet, hogy aki a nemzeti mitológiába kíván belelépni, az könnyen bajba kerülhet.” Szólt arról is, hogy a legenda, miszerint a zászlóvivő törököt mélybe rántó katona valóságtartalma kétséges.
Pálosfalvi hangsúlyozta, hogy a csata jelentősége az elmúlt évszázadokban nagyobbnak tűnt, mint ami valójában volt. Az 1849-es tavaszi hadjáratig nem történt hasonló nagyszabású győzelem a magyar történelemben. Hozzátette, hogy a történetírók szerepe ebben kulcsszerepet játszik. Az 1214-es bouvines-i csata példájával szemléltette, hogy II. Fülöp francia király hogyan alakította a győzelem narratíváját, amely a francia nemzeti mitológia középpontjává vált, miközben a következő évszázadokban Franciaország több nagy vereséget szenvedett el.
A nándorfehérvári ostromról viszonylag kevés forrás maradt fenn, főként azok leveleiben találhatóak, akik részt vettek a harcban, mint Hunyadi János, a kereszteseket vezető Kapisztrán János és Tagliacozzói János. Pálosfalvi kiemelte, hogy ezek a levelek képezik az ostrom tudásanyagának első szintjét, és minél közelebbi egy forrás, annál nagyobb súlyt kap. Azonban ez nem mindig garantálja a valóságtartalmat.
A források sokfélesége miatt a csata körüli narratíva sokszor torzult. Két német levélíró, akik Hunyadit is említették, teljesen eltérő képet festettek a csatáról, a sereg létszámát és az ostrom lefolyását is másként látták. A történész hozzátette, hogy Tagliacozzói János műve, amely a „csodálatos győzelem” történetét írja le, a Kapisztrán szentté avattatásának előkészítéséhez készült, ezért nem közvetlenül a csata tényeit tükrözi, hanem a szerzetes szerepét helyezi középpontba.
A krónikák, mint Thuróczy János és Antonio Bonfini művei már a csata utáni időszakban íródtak, így nem megbízhatóak a szemtanúi leírások szempontjából. Az oszmán krónikák is ebben a szellemben fogalmaztak, így sok konkrét információt nem nyújtanak. Pálosfalvi kiemelte Konstantin Mihailović, egy szerd renegát szerepét, aki oszmán oldalról tárgyalta a csatát; leírása szerinte is ellentmond a hősiességre épülő narratívának, amelyet más források közvetítenek.
Pálosfalvi Tamás a tartalommal zárta előadását, utalva a későbbi II. Pius pápára, aki észrevette, hogy Hunyadi alig említi leveleiben Kapisztránt, valamint hogy a ferences szerzetes hasonlóképpen elhanyagolja Hunyadi nevét. A két főszereplő közötti kölcsönösebb elmaradottság figyelemreméltó, hiszen ha csak egyikük levele maradt volna meg, a történetünk sokkal szegényebb lenne.
Rámutatott arra, hogy Hunyadi és Kapisztrán később is alakították a köz véleményét, mindig más személyt emeltek ki az egyetemes győzelem megünneplésében. A katolikusok Kapisztrán szerepét, míg a protestánsok és ateisták inkább Hunyadi Jánost tartották a hősnek, míg a kommunista időszakban Hunyadi még inkább a figyelem középpontjába került.
Pálosfalvi a Hunyadi János önfeláldozásáról és a főurakról szóló visszaéléseket is megemlítette, hogy ő saját vagyonát áldozta fel az oszmánok ellen, míg a főurak elhanyagolták a harcot. 1453 óta Hunyadi gyakorlatilag a Magyar Királyság vezetőjévé vált, és a védelmi intézkedéseket királyi jövedelmekből finanszírozta, a főurak is besegítettek katonáikkal a harcok során, még ha maguk nem is részesültek.”
Pálosfalvi Tamás előadásának egyes részeit videó formájában is megtekinthetik az érdeklődők.
