Patrick Stewart az űrben lett világsztár, de a legnagyobb csatákat önmagával vívta

által Christian M.
Patrick Stewart az űrben lett világsztár, de a legnagyobb csatákat önmagával vívta

Patrick Stewart az űrben lett világsztár, a legnagyobb csatákat viszont önmagával vívta

Patrick Stewart több generáció számára is meghatározó popkulturális ikon volt. A Star Trek: Az új nemzedék Jean-Luc Picard kapitányaként a tudományos-fantasztikus történetek egyik legismertebb figuráját teremtette meg, az X-Men-filmek Charles Xavier professzoraként pedig a modern szuperhősfilmek egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Mindkét karakter bölcs, tekintélyt parancsoló, alapvetően békés ember volt, és Stewart olyan természetességgel alakította őket, hogy sok néző nem is tudta a színészt különválasztani ezektől a karakterektől. A 86 éves korában meghalt brit színész közben évtizedeket töltött Shakespeare-darabokban, komédiákban és kisebb filmes szerepekben is, több mint hat évtizedes pályafutása alatt szinte minden műfajban kipróbálta magát.

Úgy számolt, a Star Trek csak rövid kitérő lesz

Stewart 1940-ben született az észak-angliai Mirfieldben, munkáscsaládban, gyerekkorát a szegénység és az otthoni erőszak határozta meg. Apja, aki katonaként szolgált, rendszeresen bántalmazta az édesanyját. Stewart sokáig szégyellte a családi hátterét, és csak idősebb korában kezdett nyilvánosan beszélni róla. Később azt mondta, a színpadon olyan biztonságot talált, amit otthon nem mindig érezhetett. Tizenöt évesen otthagyta az iskolát, és egy helyi újságnál kezdett gyakornokként dolgozni, de hamar világossá vált, hogy a színház jobban érdekli. Ösztöndíjjal került a Bristol Old Vic színiiskolájába, később pedig a Royal Shakespeare Company tagja lett.

Amikor Stewart 1987-ben megkapta Jean-Luc Picard szerepét, már elismert színházi színész volt, de a szélesebb közönség alig ismerte. Gene Roddenberry, a Star Trek megalkotója eleinte nem is akarta őt kapitánynak, Ian McKellen pedig azt tanácsolta a barátjának, hogy ne hagyja ott a színházat egy amerikai sci-fi kedvéért. Stewart úgy számolt, a sorozat valószínűleg egyetlen évad után véget ér. Ehhez képest Az új nemzedék hét évadon át futott, négy mozifilm készült belőle, Stewart pedig évtizedekkel később a Star Trek: Picard sorozatban is visszatért a karakterhez.

Egy megrázó alakítás, ami szokatlan volt a szuperhősfilmekben

A 2000-ben bemutatott X-Men újabb fordulópontot jelentett a pályáján. Stewart Charles Xavier professzora a mutánsok jogaiért és békés együttéléséért küzdő Xavier, és Ian McKellen Magnetója között húzódó ellentét a filmsorozat egyik legfontosabb konfliktusa lett. Stewart és McKellen barátsága a vásznon kívül is legendássá vált, McKellen 2013-ban Stewart és Sunny Ozell esküvői szertartását is levezette.

Stewart Xavier professzorként nyújtott alakításának egyik legérdekesebb állomása a 2017-es Logan – Farkas volt. James Mangold filmje két megöregedett, megtört karakterre koncentrált. Stewart ebben már egy súlyos egészségi problémákkal küszködő Xaviert játszott, akinek romló szellemi állapota miatt a korábban rendkívüli képességei is veszélyessé váltak. A filmben Stewart a korábban rendíthetetlen professzor sebezhetőségét is meg tudta mutatni. A család közlése szerint a színész élete utolsó időszakában maga is olyan betegségekkel küszködött, ami érintette a szellemi képességeit.

El sem tudta képzelni, hogy visszavonuljon

A színész magánéletében nem mindig volt olyan magabiztos, mint a szerepeiben. Háromszor házasodott, első házasságából két gyermeke született, Daniel és Sophia. A 2023-ban megjelent Making It So című önéletrajzában írt arról, hogy korábbi kapcsolataiban és apaként is követett el hibákat. Utolsó feleségével, Sunny Ozell amerikai énekesnővel 2008-ban találkozott egy brooklyni étteremben, ahol a nő akkoriban felszolgálóként dolgozott. A kapcsolatukból 2013-ban házasság lett.

A nehéz gyerekkor emlékei később közéleti szerepvállalását is meghatározták. Stewart a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért és a háborús veteránok mentális egészségéért is felszólalt. Egész életében kötődött szülőföldjéhez: több mint hetven éven át szurkolt a Huddersfield Town futballcsapatának. A nyolcvanas éveiben sem tekintette lezártnak a pályáját, egy 2026-os interjúban arról beszélt, hogy el sem tudja képzelni, hogy hivatalosan visszavonuljon. Utolsó munkái között újabb szinkronszerepek és egy visszatérés is szerepelt Xavier professzorként a december végén kijövő Bosszúállók: Doctor Doom ébredésében.

Patrick Stewart október 28-án, 86 éves korában halt meg Los Angeles-i otthonában. Családja közlése szerint Alzheimer-kórral és Lewy-testes demenciával küszködött, utolsó időszakában felesége, Sunny Ozell gondoskodott róla.

Ezt is kedvelheted