Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Donald Trump amerikai elnök elutasította azt az iráni javaslatot, amely szerint egy héten belül újra megnyitnák a Hormuzi-szorosot a kereskedelmi hajózás számára. A szoros megnyitásának feltétele az lett volna, hogy az Egyesült Államok enyhíti a katonai nyomást, és visszaül a tárgyalóasztalhoz.
Az amerikai elnök szombat délután a Fehér Házban arról beszélt, hogy Irán azért akar egyezséget kötni, mert „nagyon vereségre állnak”.
Pénteken Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a New York-i ENSZ-székházban újságíróknak nyilatkozva azt mondta, akkor születhet megállapodás, ha a szükséges feltételek teljesülnek. A feltételek a külügyminiszter szerint szerepelnek a két ország által júniusban aláírt szándéknyilatkozatban is.
Trump szerint nincs szükség ilyen megállapodásra, mert az Egyesült Államok már most is teljes ellenőrzést gyakorol a szoros felett, amelyen az elnök szerint hatalmas mennyiségű olaj halad át.
Az ENSZ ezen a héten tartott Közgyűlésén szintén téma volt az iráni helyzet. Donald Trump azt ígérte, hogy nagy döntést fog hozni Iránról a félidős választások után. Maszúd Peszeskján iráni elnök pedig arról beszélt, hogy Irán soha nem volt agresszor, soha nem indított háborút, és mindig elkötelezett volt amellett, hogy a tárgyalóasztalnál oldják meg a problémákat.