Tizennégy alapítvány szűnt meg, köztük az Áder-féle Kék Bolygó és az MCC-é

által Christian M.
Tizennégy alapítvány szűnt meg, köztük az Áder-féle Kék Bolygó és az MCC-é

Jogutód nélkül megszűnt tizennégy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön közölte, hogy jogutód nélkül megszűnt tizennégy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva). Az érintettek között van a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, az Áder János nevéhez köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, valamint az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus volt.

A törvényszék összefoglalója szerint a törlő végzéseket augusztus 31-én tették közzé a civil szervezetek névjegyzékében. A törölt alapítványok: Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, Hauszmann Alapítvány, Jövő Nemzedék Földje Alapítvány, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány, Közép-európai Oktatási Alapítvány, Magyar Kultúráért Alapítvány, Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány, Mol – Új Európa Alapítvány, Polgári Művelődésért Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítvány, Batthyány Lajos Alapítvány, Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és Tudás-Tér Alapítvány.

Az Országgyűlés június 15-én szavazta meg az Alaptörvény 16. módosítását, amely lehetővé tette a kekva-modell kivezetését. A kekvákra vonatkozó törvény június 29-én hatályba lépett módosításának célja az volt, hogy a nem felsőoktatási feladatokat ellátó alapítványok a továbbiakban ne működhessenek a törvény által biztosított különleges jogi szabályozás alapján, továbbá hogy augusztus 31-ig biztosítsa az állami vagyon kivonását ezekből az alapítványokból. Ennek érdekében a nyilvántartó bíróságnak törölnie kellett az érintett alapítványokat.

A törlés elkerülhető lett volna, ha az államháztartáson kívüli alapítók továbbra is működtetni kívánták volna az alapítványt az általános szabályok szerint, közérdekű vagyonkezelő alapítványként vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti alapítványként, azonban ilyen kérelem nem érkezett a Fővárosi Törvényszék által nyilvántartott alapítványoktól.

A törölt alapítványok vagyona, jogai és kötelezettségei az államra szálltak. A kijelölt miniszterek gyakorolják az alapítói jogokat, a kormány által kijelölt elszámolási biztos pedig október 31-ig végzi el a vagyonrendezési és egyéb adminisztratív feladatokat.

A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságán folyamatban vannak azok az eljárások, amelyekben az alapítványok törlése után kérelemre törlik a kekvák javára bejegyzett tulajdonjogot az ott nyilvántartott mintegy negyven gazdasági társaságban lévő üzletrészek, illetve az ötven százalék feletti részvények esetében, és ezekre bejegyzik az állam tulajdonjogát.

A törvényszék azt is közölte, hogy a kifejezetten felsőoktatási feladatokat ellátó kekvák közül nyolcat tart nyilván a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezeteket nyilvántartó csoport.

A megszűnő alapítványok vezetésében az előző kormányzat több meghatározó szereplője is részt vett: a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumát Orbán Balázs, Orbán Viktor politikai igazgatója, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványét Lázár János egykori építési és közlekedési miniszter, a Magyar Kultúráért Alapítványét Demeter Szilárd kultúrpolitikus vezette. Megszűnt a Terror Háza Múzeumot működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány is, amely Schmidt Máriához, az intézmény leváltott főigazgatójához köthető.

Ezt is kedvelheted