Krasznahorkai László elképedt a bűvészvilágbajnok trükkjein

által Christian M.
Krasznahorkai László elképedt a bűvészvilágbajnok trükkjein

Krasznahorkai László elképedt a bűvészvilágbajnok trükkjein

Krasznahorkai László Nobel-díjas író volt a vendége Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok #eznemkameratrükk című YouTube-videósorozatának. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban forgatott produkció előzménye az a júniusi rendezvény, amelynek során Krasznahorkai a budapesti MOMkult Színháztermében olvasott fel részleteket a Sátántangó című regényéből. A Hajnóczy Soma által rendezett est azért is volt különleges, mert az író 2017 után most először lépett fel Magyarországon a nyilvánosság előtt.

A most közzétett videóban Hajnóczy előbb egy kártyatrükköt mutat be, majd egy fej vagy írás játékkal rukkol elő, végül egy gondolatolvasó mutatványban különleges módon befolyásolja Krasznahorkai választását. Ebben a mutatványban Polgár Judit is kulcsszerepet kapott, az egyik pillanatban az elkerekedett szemű író meg is bökte minden idők legjobb női sakkozójának a vállát.

„Maga igazi? Hát ezt nem hiszem el. Őrület. Ez lehetetlen” – mondta az író hihetetlenkedve. Később pedig így reagált a bűvészmutatványra: „Annyira meg vagyok döbbenve. Egyáltalán megvan még a két szemem? Nem kapok levegőt. Erre nagyon nem számítottam.” A videó végén a nézők arra is választ kapnak, hogyan valósult meg Hajnóczy gondolatolvasó mutatványa.

Mint arról beszámoltunk, múlt csütörtökön Gintli Tibor irodalomtörténész kérdezte az egyetem díszdoktorává választott írót az ELTE Krasznahorkai-évének keretében rendezett ünnepi programsorozat részeként. Pénteken Krasznahorkai kétórás életútinterjút adott a Partizánnak, amiben szóba kerültek az író katonaévei, a Nobel-díj utáni reakciók, Orbán Viktor neki írt levele, Magyar Péter váteszjellege, a magyarok kompromisszumai, eddigi műveinek közös vonása, a posztkapitalizmus és még számos téma.

Ezt is kedvelheted