Markó Béla: ha feladjuk a közösségi célokat, csak a hatalomtechnika marad
Hetvenöt évesen Markó Béla nem készít leltárt, és nem temetkezik a múltba. A volt RMDSZ-elnök a sorsfordulók felidézése helyett a jelen kényelmetlen kérdéseiről beszélt: súlyos hibának tartja a parlamentben a szélsőjobboldali AUR-ral való együttszavazást, aggódik, hogy az RMDSZ-ben háttérbe szorultak az identitárius célok, és stratégiai csapdának nevezte az erdélyi magyar közösség számára a Fidesz oroszbarát, EU-ellenes narratívájának kritikátlan kiszolgálását.
Markó Béla mérnök is lehetett volna, végül költő, majd politikus lett. Majdnem húsz évig vezette az RMDSZ-t, amikor pedig 2011-ben leköszönt, úgy gondolta, jó kezekbe adja a stafétát. Az elmúlt másfél évtizedet látva azonban ma már korántsem biztos abban, hogy a dolgok jó irányt vettek.
A politikába kerülést a marosvásárhelyi fekete március hozta el számára 1990-ben. Úgy fogalmazott: a bukott rendszer kivételezettjeinek, a szekuritáténak és a nómenklatúrának a pogromkísérlete volt ez a demokratizálódás megállítására. Ekkor döbbent rá, hogy politikai eszközökkel kell megpróbálni eredményt elérni és megvédeni a közösséget.
Legfőbb prioritása kezdettől az anyanyelvű iskolahálózat és intézményrendszer kiépítése, valamint a magyar nyelvhasználat alkotmányba és törvénybe iktatása volt. Mint mondta, 1990-ben a magyar nyelv a nyilvánosságban egyáltalán nem létezett, még Székelyföldön sem. A 2011-es oktatási törvény zárta le ezt a több mint két évtizedes küzdelmet. Ma több mint hetven önálló magyar középiskola van, a kolozsvári Babeș–Bolyain önálló magyar intézetek működnek. Ugyanakkor fájó ellenpéldaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet, ahol a román szenátusi többség a mai napig ellenáll a magyar kar létrehozásának.
Az RMDSZ-en belüli egykori törésvonalról szólva úgy fogalmazott: az autonómia nem hullik az ölünkbe egyik napról a másikra, lépésről lépésre, jogszabályokat módosítva, a közigazgatást decentralizálva, szövetségeseket keresve kell kiharcolni. Tőkés Lászlóról azt mondta: vitathatatlanul történelmi szerepe volt 1989-ben Temesváron, de súlyos politikai hibát követett el azzal, hogy a rendszerváltás utáni hetekben-hónapokban nem volt folyamatosan jelen Bukarestben. A szatmári kongresszuson megszüntették a tiszteletbeli elnöki funkciót, mert Tőkés beperelte az RMDSZ-t a román bíróságon.
A Fideszről szólva felidézte: 1998-ban, az első tárgyaláson Orbán Viktor jelenlétében Németh Zsolt neveket sorolt neki, hogy kiket kellene hátrébb szorítania az RMDSZ vezetésében. Markó akkor megmondta, hogy kívülről senki nem fogja megmondani, mi legyen az RMDSZ-ben. Hozzátette: a Fidesz volt messze a legintoleránsabb és legsértődékenyebb partner, nem fogadták el, hogy rajtuk kívül is van élet Budapesten.
Kritikája szerint nem lett volna szabad hagyni, hogy a budapesti kormánypárt rátelepedjen az RMDSZ-re, és akadálytalanul rázúdítsa Erdélyre a maga agresszív propagandáját. Ennek következtében az erdélyi magyar közösség egy része még ma is kritikátlanul magáénak vallja az Orbánék által terjesztett, Európai Unió-ellenes és oroszbarát narratívát. Ezt a tizenhat évnyi összefonódást és stratégiai tévedést a mai napig nem tették tisztába – tette hozzá.
Kelemen Hunorról azt mondta: támogatta, hogy ő legyen az utóda, és a romániai, bukaresti politikát illetően nem csalódott. Az igazi probléma ott kezdődött, amikor az RMDSZ vezetése kritikátlanul elfogadta a Fidesz agresszív nyomulását. Hozzátette: a szövetség vezetése mintha elfelejtette volna, hogy egy kormánypárt Budapesten sem örök életű.
Arra a kérdésre, miért figyelnek sokan a szavára, úgy válaszolt: azért, mert megritkult a kritika. Az elmúlt tizenhat évben a Fidesznek sikerült elérnie, hogy nagyon sok értelmiségi, aki négyszemközt kritikus volt, nem mondott nyilvánosan véleményt.
Hetvenöt évesen eszébe sem jut lezárni a pályáját. Mint mondta: ugyanúgy dolgozik, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt, írja a verseit, a cikkeit, követi a közéletet. Tanulságként pedig azt fogalmazta meg a következő generációknak: hinni kell az esélyben, és ha a történelem felkínál egy lehetőséget, nem szabad félreállni.
