A Toy Story 5 megjelenik: egy új korszak kérdései
A Toy Story 5 megérkezésével ismét egy olyan témával találkozunk, amely minden szülő számára ismerős lehet, és amely azonnali aggodalmat kelthet. A franchise eddigi részei mára generációs élménnyé váltak, hiszen szépen, érzelmesen, sőt néha humorosan mutatják be a felnövekedés nehézségeit és az életszakaszok elmúlását. Az első epizód a gyermekkor féltékenységéről szólt, míg a második a múlttól való félelemről, a harmadik a felnőtté válásról búcsúzott, míg a negyedik részben Woody karakterének saját elengedéséről olvashattunk.
Elsőre a Toy Story 5 létezése inkább tűnhet a Disney üzleti intézkedésének, mintsem kreatív újításnak, ám a film megtekintése után világossá válik, hogy a Pixar újra talált valami jelentőségteljeset, amiért érdemes visszahozni a család kedvenc játékait. Az ötödik rész központi témája nem csupán új játékfigurák, hanem az a kérdés, hogy a játékok lassan elveszítik a jelentőségüket a gyermekek életében, ahogy a technológia egyre inkább dominál.
A történet hátterében nem egy új játékfigura áll, hanem egy modern iPad-szerű tablet, a Lilypad, amelyért Jessie és a többiek versenyre kelnek Bonnie figyelméért. Ez a megközelítés első hallásra talán erőltetettnek tűnhet, mintha a régi idők nosztalgiáját kergetné, ám a készítők ügyesen érzékeltetik, hogy miért is problémás, ha a fiatalokat elnyelik a képernyők. Andrew Stanton, aki először dirigál Toy Story filmet, nem állítja be a Lilypad-ot mint főgonoszt; sokkal inkább egy új korszak képviselőjének tekinti, amely más módszerekkel közelíti meg a gyerekek igényeit.
A Toy Story-filmek igazi ereje abban rejlik, hogy nem csupán akcióra és humorra alapoznak, hanem rámutatnak arra a szorongásra, amely a gyermekkor tárgyainak elfeledésével jár. Az új epizód ennek a félelemnek egy mai problémán keresztül ad hangot, bemutatva a klasszikus játékok harcát a digitális világ végtelen stimulációjával. A film végén nem a technológia elfojtása áll, hanem inkább megkérdőjelezése, ami valódi belső kérdésekre vezethet minket: vajon van-e értelme versenyezni a modern világ kihívásaival?
Bár nem állítom, hogy feltétlenül szükség volt erre a folytatásra, örömteli látni, hogy a Pixar nem csupán az érzelmek kiaknázására törekszik a felnőtt nézőkből, hanem valóban releváns mondanivalót fogalmaz meg. Fontos döntés volt Woody karakterét háttérbe szorítani, és Jessie-nek adni a középpontot, hiszen a franchise során Woody történetének befejezése már a negyedik rész végén megtörtént. A Toy Story 5 nem próbálja meg visszacsinálni ezt a lezárást, hanem azt mutatja be, mi történik Bonnie életében Woody nélkül.
Az új film nem törekszik arra, hogy modernizálja magát cinikus poénokkal vagy öniróniával, hanem inkább őszinte és érzelmes narratívát képvisel. A negyedik rész bár nem találta meg a saját hangját, az ötödik rész e tekintetben kellemes meglepetést nyújt. A végkifejlet természetesen boldog, mindenki megmenekül, de az összkép mégis szomorú, hiszen rámutat arra, mit is jelent egy tárgynak lenni egy olyan világban, ahol a figyelem már más módon működik.
A Toy Story 5 tehát nem csupán egy újabb epizód a sorozatban, hanem generációs időmérővé vált. Azok, akik 1995-ben gyermekként nézték az első részt, ma már saját gyerekeikkel ülnek be a moziba, és a filmek párhuzamosan egyre melankolikusabbá válnak. A legújabb epizód kérdése a szülők és a harmincas-negyvenes nézők számára is érzelmi töltettel bír: mi marad meg a gyerekkorból egy olyan világban, ahol még a játékok is algoritmusokkal versenyeznek?
