Kormányváró, bérelt limuzin: ennyit költött az állam Leslie Mandoki protokollkényeztetésére
Az Orbán-kormány utolsó két évében összesen mintegy 54,5 millió forintot fordított a magyar állam arra, hogy Leslie Mandoki budapesti tartózkodásait reptéri kormányvárókkal és bérelt luxusautókkal biztosítsa – derül ki a Külügyminisztérium közérdekűadat-igénylésre adott válaszából.
A kimutatás szerint 2024-ben közel 14,5 millió, 2025-ben 38,7 millió, 2026 januárjában pedig 1,3 millió forintba került a Németországban élő zenész magyarországi fogadása. A kormányvárók jelentik a kisebb tételeket, évi 1,2 és 1,3 millió forintot: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fenntartott lounge-ok alkalmanként 50 és 100 ezer forintba kerültek, és egyszer szerepelt mellettük egy 136 ezer forintos étkezési tétel is.
A nagyobb kiadást az autóbérlések adják: ezekre 2024-ben nagyjából 13 millió forintot, a következő évben 36,8 milliót költöttek, az idei 1,2 milliós kölcsönzéssel együtt ez összesen eléri az 50 millió forintot. Egyes dokumentumok szerint a kormányvárók és a bérelt autók költségét a miniszterelnöki keret terhére számolták el. A protokollosztály három büdzséből gazdálkodik: egy kormányfői és egy államfői keretből, valamint a külügy saját keretéből; a kormányfői keretből alapvetően a miniszterelnök és delegációja hivatalos útjainak kiadásait, illetve az ő meghívására érkező külföldi állam- és kormányfők vendéglátását szokás fedezni.
A Külügyminisztérium adatai alapján Mandoki 2024-ben szinte minden hónapban, 2025-ben pedig legalább az év háromnegyedében megfordult Magyarországon, a neki biztosított szolgáltatások pedig hol egy napra, hol egy teljes hétre szóltak. Egy egynapos gépkocsibérlés tavaly januárban 648 ezer forintba került, márciusban egy hétre 3,6 millióba. A legkirívóbb tétel a 2025. augusztus 9. és 26. közötti időszakra elszámolt 7 millió forint volt; az egyik szerződés szerint a bérelt autó Mercedes-Benz S-osztály volt.
Mandoki a feltárt összegekről azt mondta: soha nem kért és tudtával soha nem fogadott el kormányzati szolgáltatást. A 7 milliós tételt különösnek nevezte, mert állítása szerint a könyvelésükben a számlának nincs nyoma. Hozzátette, hogy évtizedek óta limuzin várja a világ repterein, és jó ideje nem kérdez rá, hogy az autót a csapata, a koncertszervező vagy a polgármester intézte. A zenész hangsúlyozta, hogy művészként nem vesz részt a szerződéses, számlázási és könyvelési folyamatokban, azokat a menedzsment és a cég könyvelése intézi.
Korábban a zenész német menedzsere azt írta, hogy Mandoki sem a magyar kormánnyal, sem politikai párttal nem áll szerződésben, nem magyar állampolgár, kizárólag német útlevéllel rendelkezik, és tevékenységéért soha nem kapott pénzt vagy más szolgáltatást. A Fidesz kommunikációs vezetője, Havasi Bertalan kérdésünkre azt válaszolta, hogy a pártnál nem állnak rendelkezésre adatok az ügyről, további információért a jelenlegi Külügyminisztériumhoz irányított, és méltatta a zenész életművét.
Mandoki látogatásai összefügghetnek a magyar–német kapcsolatokkal is: a zenész 2013-ban a bajor Keresztényszociális Unió színeiben indult a tartományi választásokon, később kampánydalt írt Angela Merkelnek, és aktívan támogatta a CDU/CSU kampányát. Arra a kérdésre, hogy érkezett-e német kereszténydemokratákkal Budapestre, azt válaszolta, hogy egyes esetekben bizalmasan kezeli az információkat, és nem köteleződött el egyetlen pártnál sem, de a bajor kormánypárt több vezető politikusával évek óta személyes, baráti kapcsolatot ápol.
A protokollköltségek eltörpülnek a zenésznek az elmúlt másfél évtizedben kifizetett összegek mellett: Mandoki 2013 és 2018 között nagyjából 2 milliárd forint állami támogatásban részesült, 2021 óta pedig hagyományosan minden évben a zenekara volt az augusztus 20-i állami ünnepségek egyik fő fellépője. A 2026-os választás előtt mintegy másfél héttel a Balásy Gyula-féle Lounge Event 1,5 milliárd forint értékű megrendelést kapott „Mándoki koncert” munkacímen, ebből 800 millió forintra szerződtek le Mandoki cégével, a Red Rock Productionnel, és ennek 40 százalékát, 320 millió forintot előlegként ki is fizették. A kormányváltás után az augusztusi ünnepi program elmaradt, így az összeget visszakérték a zenésztől.
A Lounge Group sajtóosztálya kérdésünkre azt válaszolta, hogy a Mandokival folytatott tárgyalásokat a Nemzeti Kommunikációs Hivatal vette át tőlük a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség kérésére, de tudomásuk szerint az elszámolásra egyelőre nem került sor.