Trump Stratégiai Sikere Panama Térségében
A nyugati féltekén a kínai befolyás visszaszorítása az Egyesült Államok kormányának egyik központi célkitűzése lett. A „Donroe-doktrína”, mely Donald Trump és az Egyesült Államok ötödik elnökének, James Monroe-nak a nevei által kreált terminológia, a maga sajátos interpretációjában olyan politikai törekvést ír le, amelynek alapja, hogy Washington mindenáron megpróbálja visszaállítani dominanciáját az amerikai kontinensen a Magellán-szorostól egészen Grönlandig. Habár Trump külpolitikájának eddigi eredményei sokszor inkább látszatsikerek voltak, egy fontos valóság napvilágra került: Panama esete, amely a Trump-kormány cselekedeteinek fókuszába került, a geopolitikai jelentősége miatt kiemelt szerepet játszik.
A Panama-csatorna, amelyet az Egyesült Államok épített 1904 és 1914 között körülbelül 375 millió dolláros költséggel, a mai napig a világ egyik legfontosabb tengeri útvonala. Az itt áthaladó kereskedelmi hajók körülbelül 3%-ának mozgását bonyolítja le, így nem csupán a kereskedelem, de a geopolitika szempontjából is kulcsfontosságú. A csatornát használó hajók túlnyomó többsége az Egyesült Államok partjaira tart, ezért Washington számára hagyományosan érdekelt volt a panamai politikai viszonyok irányításában.
Azonban az évtizedek során a folyamatos beavatkozások következtében konfliktusok alakultak ki a helyi lakossággal, és Jimmy Carter elnök döntése értelmében az Egyesült Államok 1977-ben visszaadta a csatornát Panamának. Ezt követően a kínai hatás egyre inkább erősödött, míg az amerikai befolyás fokozatosan csökkent.
Trump második elnöki ciklusának kezdetén Panama iránti érdeklődése szembetűnővé vált. A stratégia középpontjában az állt, hogy az Egyesült Államok jövőbeni befolyását viták nélkül vissza szeretné szerezni a csatorna felett. Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere első külföldi útja is Panamába vezetett, ahol számos szimbolikus jelentőségű eredmény született. Panama kilépett a kínai Övezet és Út kezdeményezésből, az amerikai haditengerészet hajói elsőbbséget kaptak az áthaladásnál, és a csatornadíjakat is módosították, ami Trump számára lényeges sikernek számít, de nem tekinthető végső győzelemnek.
A csatorna két végpontján található Balboa és Cristobal kikötők kontrollja a hongkongi CK Hutchison cég kezében van, amely 1997 óta birtokolja a koncessziós jogokat, most pedig 2021-ben további 25 évre meghosszabbították azokat. Az elmúlt időszakban a vállalat mind az amerikai, mind a kínai nyomás alá került. Márciusban a CK Hutchison bejelentette, hogy nemzetközi kikötőit, köztük a panamaiakat is, a BlackRock által szervezett amerikai konzorciumnak adja el 22,8 milliárd dollárért. Ehhez képest nyáron a kínai nyomásra kialakult egy patthelyzet, amikor a vállalat jelezte, hogy a BlackRockkal tervezett üzlethez egy kínai stratégiai befektetőt is bevon, ami a Trump-kormányzat számára elfogadhatatlan lehetett.
Az ügy újabb fordulatot vett január végén, amikor a panamai legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a Hutchison szerződést szegett, így a meghosszabbított koncesszió érvénytelennek tekinthető. A BlackRock által megvásárolni kívánt jogokat újra értékesítik, ami tovább bonyolítja a helyzetet.
A Panama-csatorna stratégiai jelentősége azonban messze túlmutat a kereskedelmi vonatkozásain. Az Atlanti- és a Csendes-óceán közti hajózási kapcsolat elengedhetetlen az amerikai hadsereg logisztikájában. A csatorna használata több ezer tengeri mérföldet takarít meg az amerikai flottának, és különösen fontos ez a Tajvannal kapcsolatos feszültségek idején.
A globális tengeri kereskedelem szempontjából három kulcsfontosságú térség található, amelyeken az Egyesült Államok jelenléte megfigyelhető. A Panama-csatorna mellett a Szuezi-csatorna és a Malaka-szoros térsége, amelyek felett az amerikai haditengerészet hatékony irányítást gyakorol. Egy harmadik fontos pont a sarkvidéki útvonal, amely most is a globális figyelem középpontjában áll.
Egy időben, amikor a múltban az Egyesült Államok főleg a demokrácia terjesztésére törekedett világszerte, Trump esetében más megközelítés érvényesül: nem ideológiák, hanem a versenyelőny megteremtése és a rivalizálás lassítása motiválja. A célja, hogy megnyerje az időt és csökkentse a Kínának való kiszolgáltatottságát a stratégiai ágazatokban, mint például a chipgyártás és a kritikus ásványok esetében. E folyamat során Kína sem marad tétlen, így a tőkepiacokon is jelentős mozgások várhatóak.
A világ multipolárissá vált, ahol az „ami nem az enyém, az az övé” elve egyre inkább érvényesül, és a geopolitikai játszma feszültségei tovább fokozódnak.
