Száraz István tagadja, hogy köze lenne a Matolcsy-ügyhöz
Száraz István határozottan visszautasítja, hogy bármilyen szerepe lett volna a 2025. február 28-i értékpapírcsere előkészítésében, eldöntésében vagy végrehajtásában. Állítása szerint sem közvetlenül, sem közvetve, sem szóban, sem írásban nem adott utasítást az ügylettel kapcsolatban, arról utólag, a sajtóból értesült, majd jelezte egyet nem értését, és lehetőségeihez mérten kezdeményezte a körülmények kivizsgálását.
A nyilatkozatra azt követően került sor, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette Matolcsy György korábbi jegybankelnököt, és kezdeményezte a letartóztatását. Emellett nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Matolcsy Ádámra és Stofa Györgyre.
Az ügy hátterében az áll, hogy néhány nappal az Állami Számvevőszék jelentéseinek publikálása előtt, a Matolcsy-éra utolsó napjaiban átszervezések kezdődtek a jegybank alapítványa, a PADME körül. 2025. február 28-án az alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. értékpapírkölcsönnek nevezett szerződéssel átadta az Optima Befektetési Alapkezelő részvényeit a Közép-Európai III. Magántőkealapnak. A magántőkealapot a Quartz Befektetési Alapkezelő kezelte, amelynek korábban többségi tulajdonosa Száraz István volt. A konstrukcióval nem magát az alapítványi vagyont adták el, hanem az annak kezelésében meghatározó szerepet játszó társaság tulajdonosi jogait engedték volna át évekre a magántőkealapnak.
Száraz István hangsúlyozta, hogy 2024. május 30-a óta sem önálló képviseleti joggal, sem tulajdonosi ráhatással nem rendelkezett a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. működésére és döntéseire, a tulajdonosi pozíció átruházásával megszűntek azok a jogosultságai, amelyek tulajdonosi érdekérvényesítést vagy önálló képviseletet tettek volna lehetővé. Szerinte az átruházást csak 2025 augusztusában jegyezték be a cégbíróságon, a több mint egy évig fennálló nyilvántartási állapot pedig azért maradt rendezetlen, mert az ügyben eljáró jogi képviselő nem kezdeményezte a szükséges cégbírósági és egyéb nyilvántartási átvezetést. Ez szerinte azt a látszatot kelthette, hogy ügyletekre utasítást adott vagy adhatott, holott erre nem volt jogosultsága.
Száraz azt is közölte, hogy 2025 augusztusa óta a cégbírósági adatok szerint is csak 9,9 százalékos közvetett részesedése volt a Quartzban, és már 2024. május 30. óta is csak ekkora részesedéssel rendelkezett. Állítása szerint sem a 2025. február 28-i, sem más érintett ügylettel kapcsolatban nem kezdeményezett, hajtott végre vagy rendelt el vagyoncserét, ingatlancserét, ingatlanértékesítést vagy -vásárlást célzó intézkedést, és kapcsolódó vagyon- vagy értékegyeztetést sem folytatott. Kizárólag vagyonrendezési kísérlet kezdeményezésében és előkészítésében működött közre, 2025 nyarán az Optimával közösen dolgoztak ki az alapítványi vagyon megóvását és a veszteség minimalizálását célzó megoldást.
Matolcsy Ádámmal személyes kapcsolatot nem tart fenn, utoljára 2025 közepén kommunikált vele, azóta csak a legszükségesebb esetekben, kollégáik vagy jogi képviselőiken keresztül egyeztettek. Matolcsy György október 23-án vallomást tett a letartóztatásáról döntő ülésen, a nyomozási bíró több mint két órán keresztül hallgatta meg az egykori jegybankelnököt. Száraz István ebben az ügyben nem szerepel a gyanúsítottak között.