Für Anikó: Egy élet a színház és a család tükrében
Für Anikó, az Örkény Színház neves színésznője nem csupán művészi tevékenységeivel, hanem életének különböző állomásaival is lenyűgöző történeteket fűzött össze. A „Csapongások hét ülésben” című önéletrajzi könyvében osztja meg tapasztalatait a színház világáról, édesanyjával való szoros kapcsolatáról és az élményeiről, amelyek meghatározzák életét. Érzékletesen emlékezik vissza gyermekkorára, ahol a szeretet és az összetartozás folyamata kulcsfontosságú volt a családja életében.
Az édesanya és a gyermek közötti szimbiózis
„Az édesanyám elvált nőként nevelgetett engem, ezért minden munkalehetőséget megragadott, hogy megfelelő életszínvonalon éljünk,” meséli Für Anikó, hangsúlyozva a köztük lévő szoros köteléket. Édesanyja énekszakos tanár, akit a Zeneakadémián végzett. „Rengeteget tanított, de a legfontosabb élményem az volt, hogy folyamatosan együtt voltunk” – tette hozzá. Emlékeztetett arra is, hogy az anyagi nehézségek ellenére sosem szenvedtek hiányt, és a minőségi együttlétek tették ki a gyermekkora értékeit.
A ‘drama queen’ öröksége
A színésznő úgy érzi, hogy nagymamája erőteljes személyiségvonásait örökölte, hiszen „drama queen” néven emlegeti őt. Für Anikó elmesélte, hogy a színpadon valóban sok előny származik ebből a tulajdonságból, ám a valós életben jókat nevet önmagán, sőt, még a „piszlicsáré dolgokat” is hajlamos felnagyítani.
Szocializmus és a művészeti képzés
Für Anikó nem csupán a színházban, hanem az életben is bátran vállalja véleményét. Említette, hogy a szocializmus időszakában tanult, és ennek kapcsán azt mondta: „Gyönyörűséggel gondolok vissza arra az időre, hogy milyen bátrak voltak azok a tanáraink.” A művészeti képzés, amelyet a Dekoratőr és Kirakatképző Iskolában szerzett, nemcsak a szakmai fejlődést biztosította számára, hanem formálta ízlését és értékrendjét is.
Az SZFE modellváltásának kritikája
Az SZFE modellváltásáról elmondta, hogy „belülről lehetett volna jól csinálni,” kiemelve a diákok bevonásának fontosságát. Für Anikó hangsúlyozta, hogy a színvonalas oktatás továbbra is működik, de sajnálja a feszültségeket, amelyek a változás miatt keletkeztek. „Az lenne a legfontosabb, hogy beszéljünk egymással,” mondta, utalva arra, hogy a feszültségek nem visznek sehová.
Az anyaság tükre
Für Anikó számára az anyaság alapvető szerepet játszik életében. Közös gyermekük nevelése során tapasztalta, hogy a szülőség nem csupán a gyerekekről szól, hanem önmagunk felfedezéséről is. „A szülőség egy folyamatos szembesülés önmagammal,” fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a nevelés mindhármunk számára kibővíti a látókört.
A fiatalságkultusz kritikája
Az életkor kérdése kapcsán Für Anikó kijelentette, hogy nem érzi szükségét az örök fiatalság hajszolásának. A fiatalságkultuszt hazugságnak tartja, amely nem vezet sehová. „Nekem az a fontos, hogy belül rendben legyenek a dolgok,” tette hozzá, majd megjegyezte, hogy a ráncai az életét tükrözik: „Az életem, a sorsom, a nevetéseim, küzdelmeim mind ott vannak az arcomon.”
Az interjú végén Für Anikó határozottan kijelentette: „Én nem szeretnék Gábor Zsazsa lenni.” Az életét úgy kívánja élni, ahogy az neki a legjobban megfelel, figyelemmel arra, hogy a belső értékek és tapasztalatok sokkal fontosabbak, mint a külsőségek.
