Nyíri Katalin: Egy hibátlan test kárba vész
Az ápolónő otthon tartózkodott, amikor a szomszédját, a fiatal lányt felfedezték. Hallotta a mentők szirénáját, ahogy a negyedik emeletre érkeztek. A kukucskálóban meglátta a lány barátját, aki türelmetlenül állt a szemközti ajtó előtt, folyamatosan ordítva, hogy sietniük kell.
Később, három hét múlva, egy középkorú nő csengetett nála. Az arca puffadt és vörös volt, mohazöld ruházatban érkezett, beleértve a blúzát, nadrágját, még a zokniját is. Bemutatkozott, kiderült, hogy a szomszéd lány édesanyja, aki tévesen azt hitte, a lány és az ápolónő jó viszonyban álltak.
A nő kifejezte, hogy messze lakik, és nehezen képes megmaradni a lakásban, ahol úgy érzi, hogy a lánya energiái még mindig benne vannak. Kérte az ápolónőt, hogy segítsen neki: hetente ellátogatna, hogy szellőztessen és gondozza a növényeket. A macskát is említette, amelyet ideiglenesen nem tud otthoni kutyái miatt magával vinni. Az ápolónő végül az öntözést és a postát vállalta, csekély összegért cserébe. Az anya mentegetőzni kezdett, hiszen nem számított ingyenes támogatásra.
Miután becsukta az ajtót, a gyerek érdeklődött, ki volt az, de az ápolónő azt mondta, senki.
Az éjszakai műszak előtt átlépett a halott szomszéd lakásába. Nem érzett semmiféle különös lebegést vagy energiát. Felcsavarta a fűtést, kinyitotta az ablakokat, de a szél csak úgy beáramolt, hogy az elolvadt hópihék eltűntek a fehérre festett párkányon.
A konyhába ment, kávét főzött, beindította a szagelszívót, és rágyújtott. Halott szomszédjától füstölős életem anekdotája szőtte át a teret. Kénytelen volt titkolni, hogy saját gyermeke miatt otthon nem dohányozhat. Az anyának, aki rákérdezett a füstszagra, mást hazudott, mondván, hogy a lány az utolsó hónapokban szenvedett a szenvedélybetegségtől, amivel a lakás levegőjét is magával hozta.
Fennállt a megérzése, hogy ez a lakás lényegesen jobb elrendezéssel bír, mint az övé. Itt például a gyerekszoba helyén gardrób állt beépített polcokkal, így a háló és a nappali grandiósan tágasnak tűnt. Az anya semmit sem vitte el, a bútorok, evőeszközök, de még a sárga pléd is szomorúan maradtak.
Valószínű, hogy a lakást kiadják. Az ápolónő elhatározta, hogy megemlíti az új bérlőnek, hogy az előző tulajdonos a lakásban hunyt el.
Ahogy a cigaretta leégett, sokadikként egy másikra gyújtott, és kávéját is elkészítette, mely a fiatal lány típusa cseppje volt, csak tejet cserélt az anya által kidobott romlandó élelmiszerek helyett. A lány talán éppen itt ivott kávét halála napján?
Miután megtöltötte a piros locsolókannát, kérdezte magát, mikor fog visszamenni a nappalijukba. Rengeteg különböző növény élt ott, a fikuszok, kaktuszok mellett a korallvirágokban és orchideákban gyönyörködött. Fókuszába került a nagyméretű könnyezőpálma, amely nehezen leszakítható, mert a nő valószínűleg nem tudta a borsos árát.
Mivel az első héten, amikor áthozta az új növényt, levágott egy hajtást, de az nem gyökeresedett meg. Úgy érezte, szíveseen hagyná itt, a gyereknek pedig elmondja, hogy az egy ujjal sem érhet hozzá. Az anya talán észre sem fogja venni a növény eltűnését, ha mégis, azzal magyarázza majd, hogy tönkrement.
Visszatérve a lány lakásába, a szőnyeget simította a hálószobában, és az ablakokat becsukva, ismét leellenőrizte, hogy minden világítás ki legyen kapcsolva. Felvette a kabátját, sálat tekerve a nyakába, egy parfümösüveget vett elő a fiókból. Beleszagolt, aviselt a nyakára, csuklójára is.
Miután leért a földszintre, megállt a kapunál, megnézte a lány postáját, az állandó üressége fájó volt.
Egy magas férfi ment el mellette, norvég mintás sapkával a fején. Lassított a léptein, beleszagolt a levegőbe, majd gyorsan továbbindult a lépcsőn. Ő volt a lány barátja.
Kérdéses időben az ápolónő habozott, ugyanis nála volt az egyetlen pótkulcs.
Amikor megérkezett a lakás ajtajához, halk motozást hallott. A kulcsot a zárhoz érintette, érezve a bent várakozó másik jelenlétét. De az ajtó kinyílt, és a férfi a konyhában térdelt, éppen a hűtő alól próbálta kiemelni valamijét.
„Szellőztetni jöttem,” mondta az ápolónő, még mindig a kilincset fogva. „Hetente egyszer szoktam.”
A férfi bólintott és lassan felállt, leporolva a térdét, míg az ápolónő ismét képes volt a lány emlékével foglalkozni.
„Részvétem,” mondja végül, belépve a konyhába, ám a férfi hallgatott, és az ápolónő úgy érezte, mint egy idegen szólt közéjük. Úgy tűnt, hogy a lány hangja teljesen elfelejtett.
„Egészséges volt,” válaszolta az ápolónő, emlékezve, hogy a sebészeten mekkora érték az egészséges test. De a férfi elfordulva a nappali felé, a nyitott ablak felé nézett.
„Nagyszerű lenne, ha a tudomány előrehaladna odáig, hogy ezek az emberek egyszerűen testet cseréljenek,” tette fel a kérdést az ápolónő, utalva a hibátlan test elvesztegetésére, majd a férfi, mint akit megfeszített az emlékezés, lecsapta a fakanalat és megbújt az ajtóban.
Úgy döntött, hogy nem akarja elengedni azt a pillanatot. Bezárva az ajtót, leült a fotelbe, a szomszéd lány bolyhos, sárga plédjével befedve, keresve a megnyugvást a bonyolult és fájdalmas emlékek között.
A Telex tárcarovatának célja, hogy közelebb hozza az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, lehetőséget adva ezzel, hogy a művek ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenjenek meg, hanem azok számára is elérhetők legyenek, akik a napi sajtóban szeretnék olvasni azokat, ahogyan a 1900-as évek első felében ez természetes volt.
